Tízből négy érettségiző Magyarországon folytatná – kutatásunk

2026.07.20.

Mennyien maradnak itthon és hányan távoznának? Hol, milyen szempontok alapján folytatnák tanulmányaikat a felvidéki magyar érettségizők? Erre voltunk kíváncsiak kutatásunkban. Az első jelentést a Gombaszögi Nyári Táborban szervezett SzakSzög sátorban mutattuk be.

A szlovákiai magyar végző középiskolások között Pozsony, Nyitra, Komárom és Kassa a legnépszerűbb egyetemi célpontok, a többi hazai egyetemi város utáni érdeklődés minimális. Ez jó hír a magyar tehetséggondozás számára, hiszen ebben a négy városban működik magyar szakkollégium. 2024 szeptembere óta Komáromban is, a 2026/2027-es évre pedig szeptember 4-ig még jelentkezni lehet (bővebb információ itt).

Sokkal aggasztóbb, hogy tízből négy magyar érettségiző magyarországi egyetemen képzeli el a jövőjét – az arány korábbi kutatások szerint is ilyen magas. A magyarországi tanulmány önmagában egyáltalán nem a probléma, a gond az, hogy a diploma megszerzése után nagyon kevesen térnek haza szülőföldjükre.

Egyebek mellett a fenti tények derült ki az idei Gombaszögön debutáló SzakSzög sátorban szervezett szombati prezentációból, amely során Mózes Szabolcs szakkollégiumi igazgató bemutatta a négy szakkollégium által készített közös kutatás első eredményeit. Az adatokat tavasszal, a felvételi tájékoztató körút alkalmával rögzítették. Több mint egy tucatnyi helyszínen összesen 485, döntően negyedikes magyar középiskolás töltötte ki az anonim kérdőívet.

A részletes adatokat ősszel fogjuk prezentálni weboldalunkon, valamint a közösségi médiás platformjainkon.

Elérhetőségek

Címünk: Kassai Magyar Szakkollégium
Erzsébet utca 42, Kassa
Alžbetina 42, Košice

info@szakkolikassa.sk
felveteli@szakkolikassa.sk

Alapító és fenntartó

TÁMOGATÓNK



Projekt címe:
„Felvidéki szakkollégiumi oktatási-nevelési programok fejlesztése, támogatása, határon átnyúló intézményközi hálózatok erősítése”